Eltelt fél év, vagy lehet hogy már csak napok választanak el, vagy már el is múlt. Nem volt kedvem visszatekerni a blogom elejére. Viszont igazából már nem is számít hogy hány hét, nap, hónap telt el. A lényeg hogy most már az egész dolog csak egy régi emlék, egy régi szokás. Most már nem igazán emlékeztet semmi arra hogy régen én is cigiztem. Undorodom a szagától, és visszataszító egy dohányos ember. Azt hiszem elértem a célom. Bár még a szervezetemből nem hiszem hogy véglegesen kiürült volna a kátrány és a rengeteg kártékony anyag, oda még évek kellenek, hosszú évek.
Viszont frissen él bennem az az emlék, hogy amikor cigiztem mit meg nem tettem egy olyan helyzetben amikor nem tudtam rágyújtani hosszú ideig. Tisztán emlékszem egy rettenetes szituációra amikor Londonba repültem. Magyar reptéren 4 óra késsel kezdődött. Hosszú órák a terminálban ahol nem lehetett rágyújtani. Majd a pár óra repülés stb… remegő kezekkel nyitottam ki a dobozt a zsebemben ahogy elhagytam a reptér bejárai ajtaját. Munkatársaim csak nevettek rajtam, vagy szánalmukban fejüket csóválták. Akkor nem érdekelt, de most én is így teszek ha valakit hasonló helyzetben látok.
Nehéz elhinni hogy az alábbi videó szereplője akár én is lehettem volna fél évvel ezelőtt.
