Hard Rock Rising The Global battle of the Bands

Nos, röviden arról van szó hogy sok-sok országból rengeteg zenekar jelentkezett egy ilyen tehetségkutatóra, aminek elég nemes fődíja van. Törénetesen a nyertes felléphet majd nyáron Londonban Bruce Springsteen elött. Ami azért valjuk be nem egy kis dolog. Viszont ne szaladjunk enyire elörre. A lényeg hogy most a zenekaromat (The HepCats) bejutassuk a magyarországi döntőbe. Amihez most első körben az kell hogy minnél többen letöltsétek a zenénket amivel neveztünk, persze totál ingyen. Jobbára egy kattintás nektek és nekünk meg nagy öröm. A legtöbb letöltéssel rendelkező zenekarok közül kb 10 zenekar élőben léphet majd fel itt Budapesten a nemrég nyílt Hard Rock Cafe-ban. – Amúgy ha nem is majd erre a versenyre, de egy hamburger erejéig érdemes bemenni, rettentő fínom, ajánlom a Big cheese burgert -
Szóval nem késlekedni nyomogatni a letöltés gombot a zenekarunk neve mellet és ha még jobban akartok segíteni nekünk akkor megosztani ezt az oldalt és lelkesíteni még sok-sok embert abban hogy hazánkból valami tuti banda nyomuljon majd a nagyszinpadon, Londonban.

Ime a link:

Hard Rock Rising 2012 - The Battle of the Bands

Hard Rock Rising 2012 - The Battle of the Bands - Vote for The HepCats, download the song Listen up for free! Ty HellYeah

 

Timisoara rocks!

Kicsit megkésve a besámolómmal, de megpróbálom részletesen felvázolni mi hogy is történt.
13:00-kor találkozó a próbatermünknél. Azt hiszem senki nem késet és miután a két kocsival sikerült parkolóhelyet találkjunk, szépen lehoztuk az összes cuccunk a kedvenc liftünkkel. – erről a liftről azért majd egyszer mindenképen küldök egy videót – Nos, a kocsiknál egy rettentő gyors bepakolást követően, mert a hideg már csípte a fülemet, szinte padlógázzal elhajtottam Budakeszire Ancsyért, mert Ő ekkor még dolgozóban volt. A másik kocsival már csak az M5-ön valamelyik benzinkútján találkoztunk. Azt hiszem ekkor derült ki hogy 1 óra késésben vagyunk. Continue reading

Készülődés

Nos, hogy ma ne unatkozzatok még egy post következik mielőtt a kocsiba vágjunk magunk és megindulunk. Tegnap este még persze hogy kiderült hogy az a kocsi amivel terveztük volna a bőgőt utaztatni kiesett, így Joszti is a saját kocsijával jön. Na így már érdekesebb lesz a pakolás, mivel helyszűkében vagyunk. A teljes backline-t kell vigyünk magunkkal. Ami anyit tesz, hogy a hangszerek mellé az alap erősítőket is stb. Pontosan ezeket:

Csu-csu
Gitár, állvány, gitár erősítő ami most szerencse hogy kombó, pedálboard, kábelek, rádiós cuccok, adapterek, elengedheteten ducktape hegyek, törölközők, váltóruhák, molinó, mikrofon, mikrofon állvány.

Joszti
Pergő dob, cintányérok, doverők, lábgép, dobszék, váltó ruha, törölköző, mikrofon, mikrofon állvány

Bazsi
Nagybőgő – ez önmagában már kihívás lesz személykocsival – nagybőgő erősítő, bőgő láda – na ez megint érdekes lesz – szintén váltóruha, mikrofon és állvány.

Persze ezen felül még kell vigyünk kaját az útra stb… Mindenképpen csinálok képeket ill. videót a bepakolás pillanatáról, mert az soha nem egyszerű :)

Utolsó próba, promó és a többi

Nos kicsit elcsúsztam a beszámolókkal, mivel rengeteg más tennivalóm is akadt. Azért pár sorban összefoglalom. Mi jár még együtt ezzel az egész dologgal. Meg volt az utolsó próba, talán az összes kérdéses számot sikerült végig játszani, ahogy ez szokott lenni ez a próba ha sikeres, értem úgy hogy jól sikerül akkor a koncert a gyengébb, de szerencsére bénák voltunk, amit lehetett elrontottunk :) A setlist is körvonalazódott, 27 szám szerepel rajta. Persze ezt csak Temesváron adjuk elő, másnap Szolnokon csak előzenekar leszünk a Silver Shine előtt így ott csak egy rövidített verziót játszunk. Úgy felét kb.

Ez a próba szerdán volt, akárcsak amikor a szervező srác megkeresett este 11 fele hogy sos válaszoljak neki 10-15 kérdésre, valami interjúhoz kell valami haverjának. Had ne mondjam hogy rettentő sok kedvem volt hozzá, de azért sikerült, még egy “lektor” is volt a közelben aki segített benne ezért extra köszönet :)

Természetes nem csak próbából áll a készülődés. Rengeteget kell internetezni eközben, plakátot készíteni. Aminek ez lett a végeredménye.

Ahogy az se maradhatott ki mostani szervezkedésből, hogy egy promó videót csináljunk. Persze ezt már nem nekem kellet elkészíteni, így ez egy könyítés volt. Viszont össze kellet szedni hozzá képeket, és valami zenei aláfestést is. Mivel jelenleg még mindig nincs kész az albumunk így nagyon felvételt nem tudtam adni hozzá, de azért van egy rakás olyan demó, de stúdió felvételünk amit soha nem adtunk még ki a kezünk közül. Egész idáig.

Próba

Tegnap megtörtén a koncertet megelőző utolsó elötti próba. Röviden összefoglalva. 28 szám szerepel a setlisten amit természetes hogy nem tudtunk végig játszani, jobbára a kritikus részekre koncentráltunk, illetve a meglepetés szekciókra. Sokan azt hiszik, hogy vannak ezek a kis poénok amiket a zenészek csak úgy koncert alatt laza hanyagsággal belejátszanak. El kell keserítsek minden kedves olvasót, ezek az apró kis trükkök, meglepetések, poénok hosszú gyakorlások után kerül a számokba vagy esetleg a dalok közé.

Sok olyan koncertet láttam ahol mondjuk csak úgy megjelenik egy ismert dallam a szám közben – Setzertől sokszor hallottam már hasonló dolgokat – ezeket mindig is irigyeltem. Most mi is megpróbáltunk egy két apró dolgot belecsempészni ;) Reménykedni tudok hogy sikerül is.

Holnap még egy próba lesz a koncertek előtt, remélhetőleg erről már nem felejtek képeket ill. videókat készíteni, hogy ne keljen enyit olvasni, nekem meg írni…

Kétnapos koncert, blog

Hétvégén két koncertünk is lesz egymás utáni napon. Péntek este Temesávron fogjuk riogatni a város lakóit, majd másnap, szombaton pedig Szolnokon fogunk vendégeskedni a The Silver Shine zenekar jóvoltából. Mindkét koncertet nagyon-nagyon várjuk. Mivel azért ez így egy elég érdekes és hosszadalmas történet lesz, gondoltam hogy valamilyen formában ezt dokumentálni kéne. Szeretném ha nem csak a zenekarhoz közel álló emberek tudnák meg, hogy egy koncert mögött milyen nagy felkészültség és igyekezet van; Hogy mekkora munka egy ilyen két állomásos koncert lebonyolítása. Úgy döntöttem hogy mindenről szépen vagy blog-post formában, videó, képek segítségével beszámolunk.

Mi várható a héten: próbák, készülődés, szervezkedés, pakolás, kocsik felkészítése, bepakolás, vezetés, lepakolás, felpakolás, sound check, koncert, lepakolás, bepakolás, szállás elfoglalás, alvás, mászkálás, vezetés, lekapkolás, felpakolás, sound check, koncert, lepakolás, haver zenekar koncert, bepakolás, vezetés, lepakolás, felpakolás, kicsi vezetés még és alvás…

Azt hiszem nem rontottam el a sorrenden semmi. Érdekes lesz.

The talen is not age-related

Actually I really don’t like this type of videos, when very young kids asserted their talent on some kind of musical instruments. Usually when they familiar with the song, they just sharin’ over the internet, but this kid is awesome. As I see he use his guitar in open chord tune. It helps him, but not that much.

check his site as well, if you like it: http://www.sunghajung.com/