Maggie-vel most már a kutyások közé tartozunk

Maggie beköltözött, egy rövid út után már egy jó kis fekhely fogadta. Amit azóta is szépen birtokol. Hogy milyen lesz vele az életünk, na azt nem tudom. Egy biztos, tegnap éjszaka azért olyan túl sokat nem aludtunk. Még azt is kikönyörögte, hogy a nappaliban aludjunk vele. Persze éjszaka ettől függetlenül minden második órában felkeltünk, hogy “játszunk” Maggie-vel. Ma egy órára már magára hagytuk, míg elmentünk egy kis kajabeszerzési körútra. Féltünk hogy vajon mi fogad minket. Viszont egy egész picike kis pisifolt közel a pelenkájához volt az összes “meglepetés”. Jelenleg két óra alvás és 15 perc játék a mindene. Kutyások lettünk :)


Esetleg aki végig akarja követni kalandos utunkat azoknak itt egy RSS link http://csu-csu.hu/category/maggie/

Numbers

Hogy mit nem szívtam el, fél év alatt? Mit spóroltam és hány szál cigit nem szívtam el ez idő alatt? Érdekes és egyben megdöbbentő számok ezek. Amit azért még bőven meg lehet dobni azzal, hogy ebben még nincs benne az, ami egy dohányos életében egy járulékos költség, a kávé, a rágó stb…

Rettentő kíváncsi leszek, majd egy tíz éves statisztikára :)

Nicotine addiction after half year

Eltelt fél év, vagy lehet hogy már csak napok választanak el, vagy már el is múlt. Nem volt kedvem visszatekerni a blogom elejére. Viszont igazából már nem is számít hogy hány hét, nap, hónap telt el. A lényeg hogy most már az egész dolog csak egy régi emlék, egy régi szokás. Most már nem igazán emlékeztet semmi arra hogy régen én is cigiztem. Undorodom a szagától, és visszataszító egy dohányos ember. Azt hiszem elértem a célom. Bár még a szervezetemből nem hiszem hogy véglegesen kiürült volna a kátrány és a rengeteg kártékony anyag, oda még évek kellenek, hosszú évek.

Viszont frissen él bennem az az emlék, hogy amikor cigiztem mit meg nem tettem egy olyan helyzetben amikor nem tudtam rágyújtani hosszú ideig. Tisztán emlékszem egy rettenetes szituációra amikor Londonba repültem. Magyar reptéren 4 óra késsel kezdődött. Hosszú órák a terminálban ahol nem lehetett rágyújtani. Majd a pár óra repülés stb… remegő kezekkel nyitottam ki a dobozt a zsebemben ahogy elhagytam a reptér bejárai ajtaját. Munkatársaim csak nevettek rajtam, vagy szánalmukban fejüket csóválták. Akkor nem érdekelt, de most én is így teszek ha valakit hasonló helyzetben látok.

Nehéz elhinni hogy az alábbi videó szereplője akár én is lehettem volna fél évvel ezelőtt.