nicotine addict – week 3

A harmadik hét is elmúlt. Kicsit féltem a hétvégétől, mert koncerteztünk és ilyenkor azért az adrenalin felgyűlik az ember vénájában és amúgyis pörgés van ilyenkor, nagyon. Elmenni a stúdióba összepakolni, aztán utazni a helyszinre, ott kipakolni, majd hadakozni a szervezőkkel, hangosítóval és még ugye el se kezdődött az egész este. Majd ha minden kész akkor meg lehet várni órákat amire lehet kezdeni. Szóval ez nem olyan egyszerű. Simán el tudtam volna szívni vagy két dobozt. Főként miután vége lett a koncertnek és egy kedves kolega meghívott még italozni egy kicsit. Viszont erős voltam nem gyújtottam rá, persze a ruhám alatt a matrica ott volt szépen felragasztva. – ez a Rock’n roll?

Ami változott viszont az elmúlt hetekhez képest, az az időérzék. Mostmár nincs meg bennem az az ösztön hogy óránként fel kell álljak. Már nincs bennem a szokásos rutin, hogy menjek ki az erkélyre. Persze ebben segítenek a munkatársak, látom mennek ki, megyek én is.

A lényeg megint egy héttel közelebb vagyok, minden könyebb, de ettől még mindig, minden nap bennem van hogy milyen egyszerű lenne lemenni a benzinkútra egy doboz cigiért, és a kávézóban egy kávé mellet elszívni az egészet!

11 thoughts on “nicotine addict – week 3

  1. Már a harmadik heted?????? Kitartó vagy.Ne add fel.
    Ma elkezdtem én is.Tapasz nélkül.Kíváncsi leszek rá, hogy hogyan fogom bírni….

  2. Wow! Grat. De ugye nem most 1 órája kezdted el? Csak mert mi bagósok egynap kb anyiszor akarunk leszokni, ahányszor rágyújtunk :P

  3. Reggel kezdtem (06.23.)….Ez egy őőőőőőrüüüüület….pfffffffffffff…..mi lesz?????????????? :P

  4. Őrülten….bevallom, marha sz@r….hányingerem van…tök fura….és egy karkötőt vettem, h amikor eszembe jut, h kimennék cigizni…csak rá kelljen nézni a karkötőre, h eszembe jusson, h nem dohányzok….pfffff

  5. Egy sima bőr karkötő….csak azért kell, hogy rögződjön, h nem vagyok dohányos….mindig szem előtt van, ha eltévednék…

  6. Igen, nagyon. Az első hét az tényleg “véres küzdelem”. Az első napokban volt hogy felriadtam éjszaka és akkor izzadtam, és az első héten rágtam a számat is nagyon – sokszor véresre – Nézd egyszerű a képlet, ez olyan mint amikor az ember próbál leszokni valami drogról, persze talán ez más, ez lassabban nyírja ki a szervezeted, de lehet hogy a függőség az keményebb is, bár ebben nincs tapasztalatom és nem is lesz soha! – még jó –

    Viszont ha elfogadsz egy tanácsot, vezess naplót, keress valami elfoglaltságot, pl futás vagy valami, ami az első hetekben segíti a gondolataid elterelni a cigarettáról. Blogot talán azért érdemes írni, hogy így még nagyobb az akarat olyan tekintetben hogy ha esetleg az ember megdölne, akkor emlékeztessen a sok beírt sor, és hogy mások is olvassák és talán inspirálod is őket valahogy – ahogy én téged egy kicsit – azt így ne legyen az a konklóziója senkinek hogy: “na ez is segget csinált a szájából” – persze ha így lenne akkor letörlöm az egészet a fenébe. Szóval kitartás, kemény napok jönnek. Én meg holnap szállítom a negyedik hét tapasztalatait sorokba szedve – érdekes lesz :P

Leave a Reply