egy kis hétvégi koncert

Szombaton egy kedves zenész haver invitált egy ilyen kis zenélésre, az egyik kedvenc törzshelyemre. A terv az volt hogy több zenekar zenészei össze-vissza vegyesen vetésforgóban egymást cserélve lépnek a színpadra és szórakoztatják a nagyérdeműt. Lényege az ilyen dolgoknak hogy tök jó mert 0 próbálás után lehet zenélni olyan emberkékkel akikkel eddig még soha. Szóval vicces és kihívásban gazdag a történet.

Na de a lényeg most nem is a zenélésen volt, ugyan is amikor leértünk a helyszínre kicsit rémült tekintettel néztem körbe hogy a megszokott delfin frizurás arcok helyett csak kopasz, nagydarab, bakancsos ember foglalja el az egész tánctermet és az egész szórakozóhelyet. Első gondolatom az volt hogy lehet hogy akkor most nem is pakolom ki a gitárom és a cuccom, hanem szépen haza megyek. Láttam hogy a többiek viszont ettől nem rémültek meg ennyire így én is kipakoltam – bár elővigyázatosságként haza küldtem Ancsyt – A folytatásban egy két srác elkezdett szépen nagyon jó kis rockabilly-t játszani a német szomszédainknak, akik látszólag nagyon élvezték. Én mind ezt a szép “táncot” a színpad sarkából figyeltem némán egy Cola társaságában – majd eljött a pillanat hogy akkor mehettem én eljátszani a blokkomat. Felmentem a lámpák elé, majd eljátszottunk egy-két számot bemelegítés ként. Én úgy vettem észre hogy amit én játszottam az kicsit durvább ill. gyorsabb volt mint az előttem zenélők zenéi, ezért ennek következtében – és a nem kevés elfogyasztott alkohol befolyásoltsága miatt – a közönség – kb 100-német kopasz fiatal – nagyon értékelt. Majd eljött egy kicsit számomra necces dolog. Az estére szánt repertoár már a végére járt, és hát be kellet konferálnom hogy: “szeretitek a rock’n roll-t?” – üvöltés: “jeeee” én: “Akkor itt egy klasszikus, Chuck Berry” :) – és jött az őrült pogózás. Meglepő volt számomra, hogy a félelmetes külsővel rendelkező, hatalmas nagy darab emberek még is egy kicsit kulturáltabb módon tudtak viselkedni, mint ahogy én azt gondoltam volna.

Lényegében a zene amit játszottunk az … ő…. “aranyos”-volt. És ezzel senkit nem sértek meg. A közönség meg hát… ő…. legyen az is “aranyos” :D

Kérdezték hogy másnap nem-e akarunk fellépni az ő felvonulások alkalmával valahol. Megköszöntük, de nem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>